2016. január 10., vasárnap

Tövisek hercege

http://moly.hu/konyvek/mark-lawrence-tovisek-hercegePasiknak való regény sok brutalitással.

A történetből: Jorg herceg kilencévesen végignézte, ahogy brutálisan megölik anyját és kisöccsét, miközben tehetetlenül csüngött a mérgező tüskebokrok között. Azóta egészen más ember. Négy év telt el, és falvakat fosztogat, embereket öl, házakat gyújt fel rablóbandájával. Eredetileg a családtagjain akart bosszút állni, de most mintha másfelé vezetne útja...

Értékelésem: Lehet, hogy sokan nem értenek majd velem egyet, de szerintem ez a könyv kifejezetten férfiaknak íródott. Legalábbis, hogy nem én vagyok a célközönség, az teljesen biztos. Már a könyv első oldalán durva brutalitásba csöppentem, ami egyáltalán nem az én világom. Én nem szeretek kibelezett emberekről és nők megerőszakolásáról olvasni. Talán túlságosan "széplélek" vagyok, de én nem szeretem az ilyesmit. Furcsállom is, hogy a csupa nőből álló Mini-könyvklub erre a könyvre adta a legtöbb szavazatot. Kíváncsi leszek a klubtársak véleményére, hogy ők hogyan élték meg ugyanezt a történetet.

A brutalitástól eltekintve lehetett haladni a könyvvel, mert nagyon olvasmányos volt, nagyjából tetszett a nyelvezete, és mindig történt valami. Ami még tetszett benne, hogy ***ENYHE SPOILER*** (az egérrel jelöld ki a következő sorokat) már az elejétől kezdve sugallta (és később egyértelművé is tette), hogy valójában a Földön játszódik a történet, a mi korunk után kb. ezer esztendővel. Akár sci-fi is lehetett volna, ha nincs a mágia és a holtak támadása. ***SPOILER VÉGE*** A történet érdekes volt, a szereplők is mind egyéniségnek tűntek, és szép kerek lezárást kaptunk a végén. Tetszik, hogy nem lett függővége, így kicsit se bánom, hogy nem akarom elolvasni a folytatását. Valójában nem volt ez rossz könyv, csak nem volt nekem való.

Értékelésem: 2 / 5

Hasonló könyvek:
Keserű ébredés
Jégtánc

Kövess Bloglovin-on

14 megjegyzés:

  1. Hűha, kíváncsivá tettél, ugyanakkor meg is ijesztettél.:) Hamarosan én is kezdem... Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek a véleményedre! :)

      Törlés
  2. Ma szeretném elkezdeni. Kíváncsi vagyok, mennyiben lesz hasonló, vagy eltérő a véleményünk. :)

    VálaszTörlés
  3. Ejj, nem ezt vártam, de sikerült felcsigáznod. :D Én se nagyon bírom a bél-ontást meg a megerőszakolást, de majd meglátjuk. ^.^ (Az ajánlót olvasva valóban furcsa, hogy mennyien szavaztunk erre. ;D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El lehet azért viselni, nekem is sikerült, nem olyan tragikus a dolog, csak hát nem szeretem az ilyet. Nem durvább, mint a LoveClub (ha azt olvastad).

      Törlés
    2. Nem olvastam, a már átbeszélt paranoia miatt. :) Viszont kb a harmadán* átrágtam már magam és nem annyira végzetesen rossz ez a Tövisek hercege. Durvább, mint általában az olvasmányaim - az E/1 többet rá tesz, mint gondoltam.

      *(Jorg, drága épp alukált egyet apuci kecójában. :)))

      Törlés
    3. Nem, szerintem se végzetesen rossz. :) A történet elég érdekes, csak nem szeretem az ilyen erőszakos könyveket.

      Törlés
  4. Én most végeztem vele, és van egy dolog amit nem értek: miért kell ilyen brutálisnak lennie? Lehet, hogy van olyan akinek ez tetszik... Abban igazad van, hogy nem mi voltunk a célközönség :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez jó kérdés.... talán a középkori viszonyokat szeretné érzékeltetni? Vagy csak szereti az író az erőszakot. (mármint olvasni meg írni róla)

      Törlés
    2. ez meg a másik: egyszerűen nem tudtam eldönteni olvasás közben, hogy akkor ez most hol és mikor játszódott? Aztán nagyjából rendeződött a kép :D

      Törlés
  5. 19. fejezetnél járok, és én itt most be is fejezem, egyszerűen nem bírom tovább olvasni, annyira távol áll tőlem ez a könyv.:( De azért majd írok róla. :) Bea

    VálaszTörlés