2017. április 6., csütörtök

Starfall

https://moly.hu/konyvek/melissa-landers-starfallPörgős, izgalmas kalandregény az űrben.

A történetből: Cassia az utóbbi időben nagyon elutasító Kane-el szemben, és a növekvő feszültség hatására Kane végül másik lakótársat választ a Banshee fedélzetén. Az egyik bolygón azonban a Daeva rátalál Cassia-ra, és elhurcolják szülőbolygójára, hogy korábbi vőlegénye, Marius elé állítsák. Cassia egyetlen lehetősége saját túlélésére és népe jövőjének biztosítására, ha feleségül megy Mariushoz, aki immár az egész bolygó felett uralkodik. Mindeközben Kane remek állásajánlatot kap, ahol nemcsak a munka és a fizetés álomszerű, hanem új kolléganője szépsége is.

Értékelésem: Meglepődtem, hogy ez a kötet nem Solara és Doran történetének közvetlen folytatása, hanem Cassia és Kane kerül a főszerepbe. Szerencsére a korábbi főszereplők is megmaradnak a történetben, de nagyon a háttérbe szorulnak. Nekem az első kötet végén még némi hiányérzetem volt Doran és a cége jövőjét illetően, és azt hittem, itt majd folytatják azt a szálat is, de sajnos néhány mondattal, és egy kis időbeli ugrással az egész el lett intézve. Épp emiatt azt gondolom, hogy az első rész ismerete nélkül is nyugodtan el lehet ezt olvasni, hiszen elég kevés a visszautalás a korábbi eseményekre, és a főszereplők is mások.

Érdekesnek tartottam Cassia történetét, kíváncsi voltam, hogy neki hogy alakul a sorsa, miután visszakerül a hazájába. Kane történetszála is izgalmas volt, ám ez inkább csak később indult be. Az előző kötethez hasonlóan ez is végig pörgős és izgalmas volt, a mellékszereplőket is meg lehetett kedvelni, és a romantikus szál most is visszafogott volt, inkább csak úgy kitöltötte az egymást váltó izgalmas részek közti szűkös űrt.

Továbbra is az volt a benyomásom, hogy az egész történet játszódhatott volna végig egyetlen bolygón is, és alig kellett volna hozzá átírni egy-egy kisebb részletet. Az űrutazás nem volt különösebben indokolt, ennyi erővel utazhattak volna hajón is különböző kontinensek között. Valahogy úgy, mint a Metró 2033-ban, ahol szintén sokféle társadalmat megismerünk, és ezeket csupán egy-egy sötét alagút köti össze. Tehát sokkal kisebb léptékben is működött volna ugyanez a történet. Igaz, hogy akkor nem sci-fi lett volna, de a cselekmény megállt volna a sci-fi elemek nélkül is. Talán az a jelző, hogy kalandregény, jobban leírja a könyvet, mint az, hogy sci-fi. Ettől függetlenül élveztem olvasni, szeretem az ilyen pörgős regényeket, amikben egy percre sem ül le a sztori, és mindig van miért izgulni.

Értékelésem: 4 / 5

A könyvsorozat részei:
 Starflight 1: Starflight
 Starflight 2: Starfall

További könyvek az írótól: Alienated trilógia

Hasonló könyvek:
Alienated
Across the Universe - Túl a végtelenen
Napnak fénye

Kövess Bloglovin-on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése