2018. május 1., kedd

Három éves a Mini-könyvklub

Három éve a mai napon indult útjára a Mini-könyvklub, és azóta töretlenül kitart. A három év alatt 36 könyvet olvastunk el, ami önmagában is szép siker.

Büszkeséggel tölt el, hogy három évvel ezelőtt elindítottam Magyarország tudtommal első online könyvklubját, és hogy azóta is sikeres. A kezdetek óta történtek változtatások a szabályokban, igyekszem időnként kicsit megújítani, ha szükségesnek látom. A most kezdődő, tizedik fordulóban például nincsen meghatározott kategória, témakör, amiben olvasunk, hanem műfaji megszorításoktól mentesen válogattam 12 könyvet. Ez nagyobb szabadságot ad nekem, több magyar regényt tudok beválogatni, és nem szorulunk be ugyanazokba a népszerű témakörökbe újra és újra (pl. fantasy, disztópia). Akár minden hónapban más jellegű regényt olvashatunk, amit mindenképpen előnynek tartok. Egyúttal viszont a negyedik hónap regényét is ezek közül kell mindenkinek megválasztania, ami némi korlátozást jelent, de sok macerától, apró kellemetlenségtől kímél meg minket. Bízom benne, hogy a klubtagok is előnyként élik majd meg az újításokat, de ha nem, készen állok az újabb változtatásokra is.

Nem lenne könyvklub, ha nem térnének vissza a régi klubtagok, és nem csatlakoznának hozzánk újak. Ezúton szeretném megköszönni minden valaha volt klubtagnak a részvételét, és a legkitartóbb, leglelkesebbeket pedig az itt látható plecsnivel szeretném megajándékozni. Azok, akik most is folyamatosan, aktívan teljesítik a könyvklubot, megérdemlik, hogy név szerint is feltüntessem őket (többé-kevésbé csatlakozásuk sorrendjében):
AniTiger, wmagda, Vhrai, Dorka, Jeffi, Dóri és Mate.
Köszönöm a kitartásotokat, és hogy újra és újra visszatértek a Mini-könyvklubba. Remélem, hogy sokáig színesítitek még a könyvklub életét, és jelzitek, ha valamilyen változtatást szeretnétek a könyvklubban. Fogadjátok szeretettel a fenti plecsnit, amit ha szeretnétek, kitehettek a blogotokra, vagy akárhova. :)

Kövess Bloglovin-on

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen Vegazus! *.* nem csak a plecsnit, amit büszkén helyezek ki a blogomra, hanem a szervezést, az odafigyelést, és mindent, ami ezzel a Könyvklubbal jár ^^

    VálaszTörlés
  2. Vegazus, én is köszönöm az egész Mini-könyvklubot, meg persze a plecsnit is. ;) Készítettem is egy bejegyzést a blogomra, ahol a 10-es Mini-könyvklubnak is csaptam egy kis reklámot. :) Már akartam mondani, nekem tetszenek az új szabályok, és a megszavazott könyvek is jónak tűnnek.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Köszönöm szépen a kedves szavakat, és örülök, hogy tetszik nektek a plecsni! :) A visszajelzésnek külön örülök a szabálymódosítások kapcsán. Köszönöm, hogy továbbra is velem olvastok! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a három éves évfordulóhoz! Biztos, hogy én is fogok még részt venni benne a jövőben! Ez a mostani újítás, hogy a választott könyv az a mardékból jön ki, szerintem remek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, szeretettel várunk vissza (akár már most is, még a hónap végéig jelentkezhetsz)! Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszik az újítás. :)

      Törlés